Szórakozás

Titokban anya lett Adele!

adele (adele, )
adele (adele, )

Teljes titokban megszületett a világ jelenlegi legnagyobb kedvence, Adele első gyermeke.

Az utóbbi két év legjátszottabb slágereinek szerzője, az új James Bond-főcímdal előadója, a hatszoros Grammy-díjas, hétszeres Guinness-rekorder énekesnő immár anya is. Adele első gyereke pénteken születhetett, ám pontosan nem tudni, mikor, ugyanis titkolják a fiúcska megérkezését. Ettől függetlenül Adele menedzsmentjéből többen is megerősítették az örömhírt.

A huszonnégy éves szupersztár júniusban jelentette be, hogy teherbe esett, de semmilyen más információt nem osztott meg áldott állapotával kapcsolatban. Ezért csak a pocakja mérete alapján lehetett tippelni arra, hogy mikor érkezik meg a kicsi.

Miközben előző szerelmei megéneklésével milliomos lett, Adele szép lassan egy tökéletes párkapcsolatban találta magát Simon Koneckivel. Az üzletemberrel tavaly melegedett össze, majd februárban eljegyezték egymást. Elviekben azóta össze is házasodtak, de ezt sem erősítették meg hivatalosan.


Bár titkolja, de anya lett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik