Szórakozás

Kipakoltak a TV2 nézői a Voice mestereiről

Rögtönzött közvélemény-kutatás olvasható a TV2 Voice című műsorának Facebook-oldalán.

A produkció kíváncsi arra, hogy a nézők, ha a versenyzők bőrébe bújnának,  Malek Andrea, Somló Tamás, Mező Misi és Caramel közül kit választanának mesterüknek.
“Ti melyik Mester csapatába szeretnétek tartozni? A maximalista Malek Andihoz? Netán a visszafogott Caramelhez? A vagány rocker Mező Misihez? Vagy az élő legenda Somló Tamáshoz?” – olvasható a kérdés.


A műsor rajongói nem is tettek lakatot a szájukra, és ki így, ki úgy kifejtette véleményét a négy zenészről.

“Egyértelműen Caramel: lélek, hit, céltudatosság, maximalitás, igényesség, és mindenképpen tiszteletben fogja tartani a személyiséget, rendelkezik azzal a rugalmassággal ami elősegíti az egyént saját személyiségének megélésével,és még inkább kihozza azt..Mindemellett mező Misire és Andira is kíváncsi vagyok…szimpatikusak..Somlóval kapcsolatban kicsit előítéleteim vannak korát illetően, hogy nem e gondolkozik ettől kötötten. Kíváncsi lennék, mennyire tud majd a fiatalabb generációkhoz alkalmazkodni, persze a tapasztalatát nem vonom semmiképp sem kétségbe! Minden tiszteletem az övé! De egy szó mint száz, gratulálok a zsűri összeállításához, nagyon szimpatikusak eddig”

“Ez egy olyan kérdés, hogy ‘harapd meg az ujjadat, melyik fáj jobban’. Mindegyiket szeretem, Somló az élő legenda, micsoda dalokkal. Caramel a fiatal érzelmes, őstehetség. Malek Andi a maximalista, Mező Misi a kőkemény rocker fantasztikus hang, zenei stílus. Nincs döntés, szeretem őket ennyi” – írja egy másik kommentelő.

“Mező Misi a legjobb fej! Nekem a Caramel túl nyálas” – olvasható másnál.

“Mindegyik zsűritag nyerő, de nálam Misi visz mindent!”

A kritika és a nézők egyébként már az első adás után elégedettek a Voice-szal, a produkció mindeddig még a – általában – fanyalgókat is meggyőzte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik