Russell Crowe-Danielle Spencer (Russell Crowe, Danielle Spencer)
Szórakozás

Vége Russell Crowe házasságának

Kilenc év után elválik az Oscar-díjas Russell Crowe és felesége, Danielle Spencer.

Idén több álompár intett búcsút egymásnak, mint eddig bármelyik évben. A legújabb a tönkrement kapcsolat a sorban Russell Crowe és Danielle Spencer házassága. A legendás színész és ez énekesnő huszonkét évnyi ismeretség és kilenc évnyi szerelem után jelentette be, hogy külön folytatják az életüket. Két gyerekük – a nyolcéves Charles és a hatéves Tennyson – az anyjukkal maradnak, de Russell természetesen továbbra is szeretne részt venni a nevelésükben. Ezenkívül már a vagyonelosztásban és minden egyéb részletben is megegyeztek, tehát már csak hivatalossá kell tenniük a válást.

Crowe és Spencer szakítása ugyan váratlan fordulat, de érezhető volt, hogy nincs minden rendben köztük. Az utóbbi bő egy évben Russell teljesen beletemetkezett a munkába, és egyik forgatás után vállalta a másikat. A következő tizenkét hónapban hat filmje is a mozikba kerül, és már most félig megtelt a jövő évi naptára újabb készülő produkciókkal. Eközben alig pár hetet töltött otthon Ausztráliában a családjával, és a neje sem látogatta meg fiaikkal.

A legárulkodóbb jel viszont az volt, amikor néhány hónapja Danielle-t többször látták randevúzni Damian Whitewood táncossal, akivel a helyi Szombat esti lázban alkottak egy párt. Ám később mind Russell, mind az asszony tagadták, hogy gondjaik lennének, ami így utólag hazugságnak bizonyult.


A béke továbbra is megvan köztük, a szerelem viszont elmúlt

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.