Szórakozás

Nagy dobásra készül a Tankcsapda

tankcsapda (tankcsapda, )
tankcsapda (tankcsapda, )

Három év után új stúdiólemezt ad ki novemberben a Tankcsapda, majd nyolc állomásos turnéra indul a rockzenekar.

A Rockmafia Debrecen című, november 8-án megjelenő album lesz a zenekar első stúdiólemeze, amelyet már az év elején érkezett Sidlovics Gábor gitárossal együtt rögzítettek – tudta meg az MTI Bakó Csabától, a zenekar sajtófőnökétől.

Az alkotók ígérete szerint egy izmos, keménykötésű lemezre számíthat a közönség, amin azért lesz néhány lazább pillanat is. Az új albumon tizenkét dal kapott helyet, köztük a márciusban közzétett első friss szám, az ország mai közérzetével foglalkozó, szókimondó M.A.F.V., illetve a Hatalom nélküli rend. Mindkettőhöz videoklip is készült.

A lemez megjelenése után indul a Tankcsapda Rock a nevem című őszi turnéja. Az első állomás november 10-én Miskolcon lesz és december 29-én a hagyományos debreceni bulival zárul a Főnix Csarnokban.

Az együttes 1989-ben alakult, és eddig tizenkét albumot készített. A Tankcsapda ezen a néven 1989. október 14-én lépett fel először Debrecenben, az Auróra vendégeként, és abban az évben decemberben jelent meg első demókazettája Baj van! címmel. A zenekar 2009. augusztus 10-én, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján több mint 35 ezer néző előtt adott 20. születésnapi szuperkoncertet.

Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003). Legutóbbi stúdióalbumuk 2009-ben jelent meg Minden jót címmel. A zenekarban az alapító Lukács László énekel és basszusgitározik, Sidlovics Gábor gitározik és Fejes Tamás dobol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik