Szórakozás

Döbbenetes dolgot művelt ma Vadon Jani

Ma valóban a tyúkokkal keltek a Class FM reggeli műsorának hallgatói! Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani ugyanis farmra cserélték stúdiójukat, hogy egy igazi tanyáról vezessék az ország leghallgatottabb ébresztőshow-t.

Kalandos reggelen van túl Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani: a rádiósok megint valami egészen elképesztőt vittek véghez, számos kacagtató rádiótörténeti pillanattal megajándékozva a hallgatókat. A legnagyobb pillanat egyértelműen Janihoz fűződik, aki egészen mély kapcsolatba került egy szarvasmarhával.


„Ma közelebb kerültem egy tehénhez, mint én azt valaha gondoltam volna. Egy sorsolás áldozata lettem, amelynek a végeredményeként nekem kellett megvizsgálnom az állatot. Péter, az állatorvos szerint nagyon ügyes voltam, hiszen ez a kezdő állatorvosoknak is problémát okoz eleinte. Eddig is tiszteltem a munkájukat, de most még inkább felnézek az állatgyógyászokra, akiknek ez napi rutin” – kezdte élménybeszámolóját Jani, aki szerint nem véletlenül őt találta meg a feladat.

“Nekem okozott a legkisebb problémát a vizsgálat, hiszen nagy állatbarát vagyok, szeretem a négylábúakat, persze nem ilyen közelről. Azt hiszem, feladtam a leckét az utánam jövő rádiósgenerációnak” – tette hozzá a Class FM műsorvezetője, aki elmondása szerint 1,5-2 kilót is felszedett a finom házias ételektől, amelyekkel a kedves házigazdák várták őket.


„Sokat éltem falun, és most is igyekszem ápolni a vidéki emberekkel a kapcsolatot. Túrkeve például a szívem csücske, rendszeresen jövök a böllérfesztiválra. Azonban Janiról, de különösen Balázsról nem lehet elmondani, hogy sokat tapasztalt volna a falusi életből. Igencsak fogtam a fejem, amikor nem sikerült felismerniük és megnevezniük a növendék tehenet, azaz a borjút, vagy amikor Balázsnak problémája akadt a tyúk és kakas megkülönböztetésével” – mesélt nevetve Feri. “De összességében büszke vagyok rájuk. Azt hiszem, ismét túltettünk mindenkin, az i-re a pontot pedig egyértelműen Jani tette fel azzal, hogy megvizsgálta Riskát!” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik