Szórakozás

Felfüggesztették az Abigél próbáját

Bánfalvy Ágnes (bánfalvy ágnes, )
Bánfalvy Ágnes (bánfalvy ágnes, )

Szerepeik helyett őrangyalaikat formázták meg a darab sztárjai.

A nyári teltházas előadások után az alkotók úgy döntöttek, folytatják az Abigél című színdarab bemutatását és az őszi/téli szezonra kőszínházba vonulnak. Október 12-étől az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a darabot, amelynek apropóján a főszerepet játszó színészek összegyűltek, és próba helyett egy közös szobrászkodást tartottak.

Szabó Magda meghatározó figurája, Abigél szobra a műben jelképes őrangyal szerepet tölt be. Ez ihlette meg a színészeket is, akik újraértelmezték a szobrot és a saját maguk elképzelése szerint megalkották a maguk Abigéljét.

Bánfalvy Ágnes, a darab producere egy szárnyas női figurát formázott. „Nagyon szeretem a reneszánsz kort, ezért az én Abigél-szobrom a korra jellemző szeretet és optimizmust árasztó angyalszerű, szépséges figura.  Nagyon szerencsés vagyok, ugyanis egy összetartó, szerető családban nőttem föl. Ők voltak az én támaszaim. Legfőképpen a nagymamám, aki ma is itt él bennem” – mesélte.

Fábián Anita egy kecses női alakban kislánya, Pipi arcát rejtette el. A színésznőnek ugyanis lánya a mindene. “Abigél az én képzeletemben annyi idős, mint a lányok a darabban. Egy finom, kecses hölgyként látom magam előtt. Az én őrangyalom egyébként a lányom, akinek valami közvetítő képessége lehet, ugyanis ha megkérem, segítsen és imádkozzon az esőért vagy egy számomra fontos, ügyért, az mindig sikerül. Én benne hiszek”- mondta a színésznő.

Száraz Dénes, amikor csak teheti, hegyet mászik, így számára még az Abigélről is a természet jutott eszébe.„Számomra a legnagyobb megnyugvást, a tisztaságot, a legfőbb támaszt a hegyek nyújtják. Az én Abigélem egy hegy”

Németh Kristóf Abigélje az ismert film és most a színdarab főszereplője, maga Bánfalvy Ágnes lett. „Ha behunyom a szemem és elképzelem magam előtt Abigélt, akkor Horn Mici jelenik meg előttem. akit az új darabban Bánfalvy Ágnes alakít. Én rá mindig számíthatok, a darab pedig a szívemnek nagyon kedves” – tette hozzá a színész.

Körtvélyessy Zsolt a Jóisten mellett saját magára támaszkodik leginkább, illetve két nőre az életében, a feleségére és lányára, így az ő szobra egy női alak lett férfi arccal. „Leginkább magamra szoktam hallgatni és magamra támaszkodom, így az én Abigél szobrom egy hozzám hasonló alak. Egy női forma férfi arccal.”

A különleges alkotásokat Székely Kata szobrász készítette elő és formázta meg a művészeknek, akik aztán rátették kéznyomukat és egyedire alakították. A művekből kiállítás is készül, mégpedig az Uránia Filmszínházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik