Szórakozás

Elfogták a kisteleki drogdílereket

A Kisteleki Rendőrkapitányság hat személyt fogott el és állított elő néhány napja kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök látókörébe a napokban került az öt 30 év körüli férfi és 22 éves nő társuk, akik közül egy személy terjesztőként, öten pedig fogyasztóként követték el a bűncselekményt – tájékoztatta a Szeged24-et Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A későbbi vizsgálatok során fény derült arra, hogy egy 27 éves kisteleki férfi, akinek korábbi, garázda jellegű magatartása miatt már előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, szintén terjesztőként vett részt az előbbi csapat tagjaként. A kihallgatások során valamennyien beismerték tettüket, amit a pozitív vizelet tesztjük is alátámasztott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik