Szórakozás

Ő fekszik Vanessa ágyában Johnny Depp helyett – Fotó

Johnny Depp gyerekeinek anyja nem unatkozik a szakításuk óta, és most éppen egy énekessel esett szerelembe.

Nem tartott sokáig Vanessa Paradis és a francia milliomos, Guy-David Gharbi románca, ugyanis az énekes-színésznő máris továbblépett. Egyik honfitársával, Benjamin Biolay-val jár együtt. A párost a divatpápa, Karl Lagerfeld mutatta be egymásnak, mert szerinte tökéletesen összeillenek. Nem csupán egykorúak és franciák, de énekesek, sőt a zenei stílusuk is hasonló. A divattervező nagyon ráérzett valamire, mert Vanessa és Benjamin tényleg nagyon jól megvannak, és már egy közös dalt is felvettek, Enjoy címmel. Tavasszal együtt indulnak turnézni is, hogy minél kevesebb időt töltsenek külön.

Biolay korábban Catherine Deneuve-nek és Marcello Mastroianni lányának, Chiarának a férje volt, illetve a francia ex-First Lady, Carla Bruni hosszú skalplistájára is felkerült.

Vanessa és Johnny Depp tizennégy év után szakítottak tavaly év végén, de a dolgot csak pár hónapja ismerték el hivatalosan. Akkor Paradis úgy fogalmazott, képtelen elképzelni mással az életet, mint két gyereke apjával, ám azóta már a második lovagot fogyasztja.


Vanessa ezúttal egyik kollégájával próbálja Johnnyt pótolni

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik