Szórakozás

Könyvben teregetik ki a magyar sztárok szennyesét! Botrány

kiszel-tunde(430x286)(1).jpg (kiszel tünde, )
kiszel-tunde(430x286)(1).jpg (kiszel tünde, )

A bulvárvilágot jól ismerő újságíró úgy döntött, könyvbe foglalja mindazt, amit munkája közben megtudott a magyar celebekről. Azt mondja, semmit nem fog eltitkolni.

Több ügyvéd is képviseli majd azt az újságírót, aki botránykönyvet kíván megjelentetni a hazai sztárvilág legismertebb alakjairól. Tisztában van azzal, hogy nagy felháborodás, sőt botrányok és perek is kísérik majd a művét, de mint mondja, mindenre jól felkészült.

„Ügyfelem nem azért írja meg ezt a könyvet, hogy ismert legyen, erre neki nincs szüksége. Még azon is gondolkodik, hogy esetleg álnéven adja ki a kötetet, de ez még nem biztos. A tervek szerint a karácsonyi könyvvásárra jelenik meg. Még több kiadóval is tárgyalásban vagyunk, meglátjuk, ki tesz jobb ajánlatot” – mondta az újságíró jogi képviselője a Hír24-nek.

Szerinte nagyon nagy meglepetések lesznek a csaknem 200 oldalas kötetben. Egyebek mellett kiderülnek olyan dolgok, hogy a boldog párkapcsolatban élő sztárpárok közül kiknek a házassága kamu, kik vonzódnak saját nemükhöz. Állítólag fény derül arra is, ki alkoholista, kik fogadtak titokban örökbe, kit hogyan plasztikáztak, kinek tusolták el az ittas vezetését.

Ha mindez igaz, akkor vélhetően tényleg óriási botrány lehet majd a készülő könyvből, melynek címét még nem árulták el. A szerző és jogi képviselői arra számítanak, hogy a bevételből simán fedezni tudják a kártérítéseket, ha azokat egyáltalán valóban megítéli majd a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik