Szórakozás

Damut kiengedik a börtönből? Meglepő fordulat

damu roland (damu roland)
damu roland (damu roland)

Damu Roland hamarosan szabad ember lehet, ugyanis kiderül, hogy ártatlanul csukták le – állítja Piroska, a jósnő, aki korábban azt is elmondta, hogy Kembe Sorelt és Liptai Claudiát megátkozták.

Piroska, aki magát a sztárok jósának is nevezi, újabb dologról számolt be a Hír24-nek. Úgy véli, hamarosan hatalmas fordulat következik be Damu Roland ügyében, amely jelentősen megváltoztatja a színész életét.

„Megnéztem kártyából és más módszerekkel is, és mind azt mutatta, Damu Roland hamarosan szabad ember lesz. A pontos időpontot nem tudom megmondani, de egy éven belül következik be a dolog. Úgy gondolom, hogy valamilyen jogi procedúra keretében kiderül majd, mégsem az történt, amit a bíróság megállapított. Még azt sem tartom kizártnak, hogy újabb nyomozás indul” – mondta Piroska, aki azt is kijelentette, nyugodtan számon kérhetjük majd rajta egy év múlva, amit jósolt, mert szerinte biztosan nem téved.

A jogászok azonban másképp vélekednek a Jóban rosszban egykori szereplőjének jövőjéről. Úgy vélik, nem sok esély van arra, hogy Damut a büntetésének kitöltése előtt szabadlábra helyezzék. Igaz, ügyvédje még a nyáron felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A színész ugyanis kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint ő ártatlan. Bár a Hír24 annak idején rákérdezett Damu ügyvédjénél, mit várnak a felülvizsgálati kérelemtől, erre ő nem kívánt válaszolni.

Miközben Damu ügyén jósok és jogászok dolgoznak, addig exe, aki annak idején feljelentette, már új férfi oldalán boldog, aki nem más, mint Andy Vajna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik