Szórakozás

Mezőszilasi orvvadász rendőrkézen

Engedély nélkül ejtett el vadakat, egy frissen megnyúzott és kizsigerelt őztetemet meg is találtak nála.

Orvvadászatról kapott telefonhívást 2012. szeptember 19-én hajnalban a Sárbogárdi Rendőrkapitányság ügyelete. A bejelentés szerint egy Mezőszilason élő férfi rendszeresen lövöldözik a háza körül, illetve a határban rendszeresen ejt el vadakat engedély nélkül.

A járőrök a jelzést követően egyből a mezőszilasi címre mentek, de a férfit nem találták otthon. Családtagjai a rendőri intézkedés során zavartan viselkedtek, és azt hangoztatták, a rendőrök később menjenek vissza hozzájuk, ha már a férfi otthon lesz. A járőrök azonban végignézték az épületet és a hozzá tartozó melléképületeket is, s ennek során a garázsban egy frissen nyúzott és zsigerelt őztetemre bukkantak, amely felakasztva lógott. Az őz feje már le volt vágva, a belsőségek egy vödörben voltak.

Amikor a rendőrök folytatták a férfi keresését, akkor a szomszédos telekről hangokat hallottak. Ahogy közelebb mentek, egy motorkerékpárra lettek figyelmesek, amelynek motorblokkja még meleg volt. Miközben erről kérdezték a szomszédot, aki elmondta, hogy a motort nem ismeri, zajt hallottak a garázsból. Mikor visszamentek oda, az őztetemnek hűlt helyét találták.

Ekkor a ház körül kezdték el keresni a férfit, akit a szomszéd telkén, a méteres gazban találtak meg.

A férfi a rendőri intézkedés során nem volt együttműködő, folyamatosan azt ismételgette, hogy a garázsában semmilyen állati tettem nem volt. Később azonban, amikor a rendőrök a szomszédos ház udvarán azt megtalálták, elismerte, hogy ő zsigerelte ki.

A később helyszínre érkező nyomozók a háznál, illetve a férfi tulajdonában lévő további két ingatlanon házkutatást tartottak, melynek során egy távcsöves puskát, további három vadászfegyvert, illetve több száz lőszert foglaltak le.

A mintegy 60 ezer forintot érő őz tetemét a rendőrök szintén lefoglalták, majd a mezőszilasi vadásztársaságnak adták át. A 37 éves mezőszilasi férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás, de nem kizárt, hogy a későbbiek során a terhére róható bűncselekmények köre bővül – mondta el a Fehérvár24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik