Szórakozás

Nem kell a TV2-nek az egyik legnépszerűbb műsorvezető

kovács áron (kovács áron, )
kovács áron (kovács áron, )

Kovács Áron a legnagyobb csendben tűnt el a TV2 képernyőjéről. Ugyan nem érti, miért nem kap új műsort, de állítja, nincs benne tüske.

Számos műsorban bizonyította tehetségét Kovács Áron, egyebek mellett a Sztárok a fejükre estek és az Áll az alku műsorvezetője is ő volt. A TV2-vel műsorokra kötött szerződést, így elbocsátani nem kellett, de mivel új műsort nem kapott, így csendben eltűnt a csatorna arcai közül. A nézők viszont hiányolják, ami nem csoda, hiszen egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint ő volt a TV2 egyik legnépszerűbb műsorvezetője. Azt mondja, ezt még hivatalosan is bejelentették a csatornánál, éppen ezért nem érti, miért nem kapott újabb megbízást.

„Értetlenül állok a történtek előtt. Ugyanakkor belátom, hogy a TV2-nek szíve-joga eldönteni, kit foglalkoztatnak és kit nem. Nincs bennem harag, ha újra megkeresnének, természetesen szívesen venném” – mondta Áron a Hír24 érdeklődésére.

Azt is hozzátette, szerencsére nincs munka nélkül, rengeteget dolgozik, rádiózik és képernyőn is van. Egyebek mellett a VIASAT3, Nyered, ha mered! című új produkciójának házigazdája lett, melyet nagyon szeret.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik