Szórakozás

Mezítláb, véresen rohant nagymamájához segítséget kérni

erőszak (erőszak)
erőszak (erőszak)

Mezítláb, véresen rohant nagymamájához segítséget kérni G. Zsanett. A Székesfehérváron dolgozó pultosnőt főnöke és egyben élettársa nagykéssel kergette, majd rágyújtotta a sörözőt. A lány mégis megbocsát?

Ilonka néni dörömbölésre riadt fel az éjszaka közepén. Kilenc unokája közül az egyik, a 21 éves Zsanett állt ott véresen, és kétségbeesetten kért menedéket nagymamájától. A lány elmondása szerint a 46 éves Ny. István meg akarta ölni.

– Mindig viharos volt a kapcsolatuk, az élettársa, István jóval idősebb az unokámnál. Azt mondják, a kor nem számít. A férfi nagyon féltékeny típus, nem először veszekedtek emiatt, korábban is bántotta. Biztos vagyok benne, hogy most is a féltékenység vette el az eszét. Meg az ital – sóhajt az idős asszony.

Zsanett elmondása szerint élettársával bérelték a sörözőt Székesfehérváron, a Budai úton, a férfinál dolgozott pultosként. István múlt héten szerdán úgy ment be, hogy megivott egy liter konyakot. Miután összevesztek, a férfi nagykést ragadott, és azzal kergette a lányt a sörözőben.

– Zsanett bezárkózott a WC-be, István többször belevágta a kést az ajtóba. Aztán meggyújtotta a söröző berendezését, és rázárta az ajtót. Az unokámnak az utolsó pillanatban sikerült kitörnie az ablakot, és mezítláb, véresen rohant fél kilométert, egészen idáig. A postaláda is véres lett a kezétől – mondta Ilonka néni, a nagymama.

A lány együtt élt Istvánnal, most rokonai fogadták be. A nagymama szerint dupla tragédia történt, mert Zsanett nemrég vesztette el édesanyját.

– Mióta a rendőrök őrizetbe vették Istvánt, az unokám azt mondja, sajnálja, és hogy visz be neki cigarettát a börtönbe. Ilyen a szerelem – folytatja Ilonka.

A férfi előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság, emberölés kísérletéért és garázdaság miatt kell felelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik