kes(210x140)(1).jpg (kés)
Szórakozás

Lopni akart, majd késsel támadt a biztonsági őrre

Egy fehérvári szupermarketből egy üveg Unicumot akart elvinni két férfi.

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indult büntetőeljárás egy 35 éves fehérvári férfivel szemben, aki miután az egyik fehérvári áruházban lefülelték, hogy lopni akar, késsel támadt a biztonsági őrre, majd elmenekült a helyszínről – tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy fehérvári éjjel-nappal nyitva tartó nagyáruházból éjszaka érkezett a jelzés a rendőrség ügyeletére arról, hogy egy férfi társával bement az üzletbe, ahonnan megpróbáltak fizetés nélkül kivinni egy Unicumot úgy, hogy az áruvédelmi plakettet eltávolították róla. Amikor azonban a boltból kifelé tartottak, a biztonsági őr – aki észlelte a lopást – feltartóztatta őket, majd a biztonsági szobába akarta kísérni őket.

Egyikük elővett egy kést, és az őrre fogta, aki jobbnak látta elengedni a két férfit. A férfi még a bolt előtt is tovább hadonászott a késsel, és a hozzá legközelebb állót megfenyegette azzal, hogy leszúrja. Ez az őr ekkor elővette a nála lévő gázsprayt, majd a férfire fújta, aki ekkor a ruházatában lévő szeszesitallal együtt felült kerékpárjára, majd elhajtott a helyszínről – közölte Németh-Kész Mónika.

Az egyik biztonsági őr egy ideig követte, majd pár perc múlva az ügyeletes által a helyszínre irányított járőrök is megérkeztek, akik a menekülő férfi után eredtek. Az egyik közeli utcában sikerült elfogniuk.

A férfi még a rendőri intézkedés során is folyamatosan ellenállt, megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól. A járőrök azonban megbilincselték, és így állították elő a kapitányságra. Társát – akinek az esetet követően sikerült elmenekülnie a helyszínről, bár a rablásban tevőlegesen nem vett részt – ismert adatai alapján keresik a nyomozók – tette hozzá a szóvivő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.