Szórakozás

Késelés Fehérváron: álmában szúrta meg sógorát

Egy 22 éves nő így törlesztette korábbi sérelmét.

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás szerdán délután egy 22 éves fehérvári nővel szemben, akit a rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy késsel rátámadt sógorára, akit a felkarján meg is sebesített – közölte a Fehérvár24 szerkesztőségével Németh-Kész Mónika.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: tegnap koradélután a Várkörút egyik társasházában egy 22 éves fehérvári nő felkereste sógorát, majd egy korábbi nézeteltérés törlesztéseként az alvó férfit egy nála lévő késsel többször megszúrta a felkarján. A férfi ekkor kivette a nő kezéből a kést, majd az udvarukra menekült. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Miután a férfit a kórházban ellátták, a rendőrök őt is és a nőt is előállították a kapitányságra. Ott a nyomozók a férfit tanúként, míg a nőt gyanúsítottként hallgatták ki az üggyel kapcsolatban, ahol súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

A nő kihallgatása során azt vallotta, hogy a férfi támadt rá először, és ő csak védekezni próbált.

Ugyancsak Fehérváron egy szupermarketből próbált meg két férfi egy üveg Unicumot ellopni. Lebuktak, de egyikük késsel fenyegette meg a biztonsági őrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik