Szórakozás

Ilyen állapotban van az abortuszon átesett magyar sztár

A mai napig rendszeresen beszélget VV Fecó és párja a közelmúltban elveszített babájukról. Anyagi okokra hivatkozva döntöttek az abortusz mellett, amit csak nagyon nehezen tudtak kiheverni.

VV Fecóék nem terveztek harmadik gyereket, és bár eleinte örültek Angéla váratlan terhességének, később meggondolták magukat. Fecó akkor a Hír24-nek elmondta, annyira rosszul állnak anyagilag, hogy nem mernek bevállalni egy harmadik gyereket. Bár mindketten megsiratták a döntésüket, Angéla végül műtőasztalra feküdt.

„Szerencsére már jobban van a párom, bár egy ilyen dolgot sosem lehet kitörölni az ember életéből. Ráadásul két hete megszületett a testvérének a babája, ami persze újra felkavarta. Ennek ellenére sok időt tölt a kicsivel, az egész család folyamatosan babázik. Talán ez most kicsit jó hatással lesz rá. A gyerekek is imádják a kisbabát” – mesélte Fecó, aki egyik legnagyobb titkukat is megosztotta a Hír24 olvasóival.

Azt mondja, az utóbbi napokban újragondolták a gyermekvállalást. Miután sikerült kifizetniük az adóságaikat, úgy döntöttek, mégis bevállalnak egy harmadik gyermeket. Persze nem azonnal, szeretnének maguknak néhány évet adni, hogy addig biztos anyagi hátteret teremthessenek a nagy családnak. Ennek érdekében Fecó jelenleg Budapesten próbál munkát keresni, és ha valamit talál, az egész família a fővárosba költözik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik