Szórakozás

Kristen Stewart az idegösszeomlás szélén

Kristen Stewart  (Kristen Stewart )
Kristen Stewart  (Kristen Stewart )

Képtelen megbirkózni a gondolattal a Twilight főszereplőnője, hogy elüldözte élete szerelmét, és az ellene folyó sajtóhadjárat is kikészíti.

A héten először tette ki a lábát az utcára Kristen Stewart, mióta hetekkel ezelőtt kiderül a Rupert Sandersszel folytatott viszonya. A róla készült képeken egyértelműen látszik, hogy nincs valami jó bőrben, és ezt a barátai is megerősítették. A “színésznő” egész nap bánatosan ücsörög, az éjjeleit pedig sírással tölti alvás helyett. A szervezete is egyre gyengébb, és a sajtóban róla megjelenő cikkek csak rontanak az idegállapotán. A környezete így attól tart, hogy hamarosan összeomlik, és annak beláthatatlan következményei lesznek.

Kristen is tudja, hogy valahogy ki kell magát rángatnia a melankóliából, ezért producer barátja házából visszaköltözött a szüleihez. Viszont ez sem segített rajta sokat, és azon kívül, hogy már hajlandó tisztálkodni, ugyanolyan rosszul van. Sőt a hazai kosztra sem akar visszaszokni, változatlanul csak cigin és energiaitalon él, amit néha egy kis chipsszel dob fel. De erre mondják, hogy magának kereste a bajt, hiszen senki nem kényszerítette rá, hogy megcsalja Robert Pattinsont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik