Szórakozás

Felébresztett egy kómást a The Voice zsűritagja

Jessie J elénekelte kedvenc dalát egy súlyos állapotban lévő kislánynak, aki szinte azonnal gyógyulásnak indult ettől.

A legtöbben elég szkeptikusan fogadják, ha valami kapcsán csodát emlegetnek az emberek. Viszont azt tényleg nem lehet máshogy magyarázni, mint amit Jessie J vitt véghez. Az angol énekesnőt egy anyuka azzal kereste meg, hogy látogassa meg kómában fekvő kislányát, hátha segít neki kedvence jelenléte. A brit The Voice zsűritagja pedig szívesen ment be a hatéves Tyla Atkinhez, és még a kedvenc dalát is elénekelte az ágya mellett.

Ami valami hihetetlen hatással volna a lányra, ugyanis javulni kezdett az állapota. Pedig az orvosok korábban azt jósolták, hogy az autóbalesetben összeszedett maradandó agykárosodás miatt soha nem fog járni, beszélni, mosolyogni, vagy akár csak felébredni. Tyla viszont pár hét alatt teljesen felépült, és semmilyen károsodása sincs. Ami az anyja szerint egyértelműen Jessie hatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik