Szórakozás

Elvesztette társát VV Attila

vv-attila(210x140)(2).jpg (vv attila)
vv-attila(210x140)(2).jpg (vv attila)

Sokat nyert VV Attila a valóságshow-val, de sokat is veszített a bezártság alatt, hiszen egy baráttal és egy ötlettel rövidebb lett.

Attila élete nem csak a ValóVilág főnyereménye miatt változott meg. Mióta kijött a Villából barátságokat kötött, és sajnos egy igaznak hitt társat is elveszített, Lányi Lalát. A Kozmix frontemberét a Fókusz kérdezte meg a kialakult helyzetről. Először még azt mondta: nyilatkozik, de aztán visszamondta az interjút. A villalét alatt Attila nem csak kiskutyáját bízta Lalára, hanem szellemi gyermekét is. Egy honlapról van szó, melyen a tetoválásokról ír, közérthetően. Attila azt mondja: már fél éve, hogy a zenész elvette tőle ezt, illetve egészen pontosan nem adta vissza.

“Bármiben megbíztam benne, ő is számíthatott rám bármikor. Három éves barátság fűzött hozzá, fél éve már, hogy nem tudom használni az oldalamat, sokan nézik a site-ot, mióta ismertebb lettem, szerintem ez az amiért nem kapom vissza. Megváltoztatta a honlap jelszavát, amit két és fél millióért adna nekem vissza. Ma a sajtóból tudtam meg, hogy becsületsértéssel vádolnak. Most, hogy én károsult vagyok, hiszen nem kapom vissza azt, ami a megélhetésemet biztosította. Boldogan bocsánatot kérek, amint visszakapom a weboldalamat. Le kellene ülnünk ezt megbeszélni.” – mesélte VV Attila a Fókusznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik