Szórakozás

Aranyérem olimpiai közvetítésből

Az olimpia kezdete óta közel 100 alkalommal jelentkezett élőben Londonból Kovács Kokó István, aki ezúttal Magyarország leghallgatottabb kereskedelmi rádiója, a Class FM exkluzív tudósítójaként tartózkodik az angol fővárosban.

Kovács “Kokó” István, aki a barcelonai és az atlantai játékok alatt sportolóként is megtapasztalhatta, milyen az élet egy olimpia színfalai mögött, ezúttal exkluzív tudósítóként járja a versenyhelyszíneket és az olimpiai falu utcáit, hogy mindig a legfrissebb történésekről tudósíthassa a rádióhallgatókat. Az egykori olimpiai és világbajnok boxoló a Class FM-en keresztül az ötkarikás játékokról a legizgalmasabb, legkülönlegesebb pillanatokat hozza el a hazai közönségnek, ezekbe eddig kevesek nyerhettek ilyen szintű betekintést.

“Partnereink és hallgatóink visszajelzései alapján jó döntés volt, hogy saját olimpiai tudósítónk van kint az Olimpián. Magyarország leghallgatottabb kereskedelmi rádiójaként és a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos médiatámogatójaként az volt a célunk, hogy hallgatóink éjjel-nappal tájékoztatva legyenek, semmiről ne maradjanak le. Örömmel tapasztaltuk, hogy hallgatóink nagyon kedvelik, igénylik, és természetesen értékelik is a bejelentkezések exkluzivitását, minőségét. Amikor egy-egy aranyérem miatt megszakítottuk az adást, és helyt adtunk az élő bejelentkezésnek, itt a szerkesztőségben is igazi olimpiai hangulat uralkodott” – mondta Tiszttartó Titusz, a Class FM programigazgatója.

A Londonban tartózkodó Kokót telefonon keresztül, “olimpiáse” élményeiről kérdeztük. Többek közt elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a kulisszák mögül is bemutassa az eseményeket, hiszen az élő televíziós közvetítésekből, összefoglalókból általában nem látszanak a bensőséges pillanatok, az igazi emberi történetek, kis színes sztorik, amelyek az Olimpia résztvevői számára is életre szóló élményt jelentenek. Class FM-es bejelentkezéseiben, közösségi posztjaiban ezeket is szeretné megosztani mindenkivel. Egyik legemlékezetesebb tudósításának tartja, hogy Rudolf Péter színművészt szurkolás közben kapta mikrofonvégre, a lólengés angol-magyar döntőjét pedig a gyönyörű Katalin hercegnő közelében izgulhatta végig, aki szemmel láthatóan szomorú volt, amikor kiderült: Berki Krisztiáné az aranyérem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik