Szórakozás

Komoly mélyponton van túl Risztov Éva

Risztov Éva (risztov éva, úszás)
Risztov Éva (risztov éva, úszás)

London olimpiai aranyérmes úszónője korábban önként választotta a visszavonulást. Akkor úgy tűnt, jet-ski-vel vagy motorozással folytatja.

Egy ígéretes indulás után önként választotta a visszavonulást az úszói pályától Risztov Éva. A bajnok bejelentése akkor mindenkit meglepett, hiszen úgy tűnt, nincs visszaút. „Nekem az volt a célom, hogy olimpiai bajnok legyek. Mikor másnap felkeltem, azt mondtam, hogy: ’Nem, soha többet!’ – elevenítette fel a Fókusz Risztov Éva pályafutásának mélypontját.

A sportolónő ezt követően úgy tűnt, más sportágban folytatja. Először a jet-ski felé fordult, melyben úgy tűnt, komoly sikereket érhet el. Ám az olimpikon számára túl sok volt a víz közelsége, így inkább a cross motor sportágában próbálkozott. A szíve azonban visszahúzta az úszáshoz, így 2009-ben elhatározta, visszatér.

A londoni olimpia előtt így nyilatkozott céljairól az úszónő. „Nagyon élvezem az úszást, nagyon jól is megy. Minden edzésen egyre jobb vagyok, a felmérők is sokkal jobbak, mint életemben eddig bármikor. Hogy ez mire lesz elég, nem tudom. Számomra már az is nagy dolog, hogy ezt az egészet újra  élvezem” – nyilatkozta nemrég a Fókusznak Risztov Éva, aki mostanra igazán beérett. Hiszen a londoni ötkarikás játékokon aranyérmet szerzett a 10 km-es távon, bearanyozva ezzel mindazok életét, akik végig bíztak és hittek Risztov Évában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik