Szórakozás

Nem talál üzemeltetőt állomásai számára a MÁV

vasútállomás (vasútállomás, )
vasútállomás (vasútállomás, )

A graffitisek már összefirkálták a falakat, leülni csak a tűző napon lehet, több mosdót pedig üzemeltető híján egyáltalán nem használhatnak az utasok. Mindez a Velencei-tó melletti felújított vasútállomásokon.

A Budapest és Székesfehérvár közötti vonalat uniós pénzből újítják fel, elvileg az állomásokkal már végeztek. A MÁV át is vette az épületeket, de nem talál üzemeltetőt .

Tucatnyi falfirka található a velencefürdői vasútállomáson. Az utasok is elégedetlenek: csak itt a tűző napon tudnak leülni a padokra, a mosdót pedig egyáltalán nem használhatják. Ugyan a mosdó zárva van, a kilincset viszont már most letörték. Öt hónapja vette át a MÁV a megálló épületét, üzemeltetőt azonban még mindig nem sikerült találnia.

“Igyekeztünk megállapodni az önkormányzatokkal, hogy üzemeltessék az állomásokat, ez sajnos nem járt sikerrel, illetve kerestünk vállalkozókat, akik az üzemeltetnék a mellékhelyiségeket, de sajnos erre sem volt jelentkező” – mondta Hackl Mónika, a MÁV Zrt. szóvivője.

Velence polgármestere szerint azonban az önkormányzat, még ha szeretné, akkor sem láthatná el ezt a feladatot. Törvény tiltja, nem is vehet át állomást egyetlen egy önkormányzat sem, mert az a MÁV üzemterülete. És nincs olyan önkormányzat ma Magyarországon, amelyik önként átvenne olyan objektumot, aminek nincs meg a biztonsági rendszere – tette hozzá Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere.

A felújításért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ugyan tervezett kamerákat a vasútvonalra, azok azonban csak 2014-től működhetnek. A Budapest–Székesfehérvár vasútvonal felújítása 2009-ben kezdődött. 80 százalékos uniós támogatással összesen 181 milliárd forintból készül el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik