Szórakozás

Besurranókat fogtak el hajnalban

Még a helyszínen elfogták őket.

Szerdára virradóra arról érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére, hogy két férfi mászik be egy Rigó utcai családi ház kerítésén. Az eseménysort a szomszéd észlelte és egy percig sem hezitált, már hívta is a rendőrséget Tájékoztatta a Fehérvár24-et R. Szabó Ágnes a megyei rendőrség szóviője.

A szomszéd jó érzékkel pont akkor nézett át a tulajdonosok távolléte miatt gondjaira bízott családi házra szerdára virradó éjjel, amikor azt látta, hogy két férfi mászik át a házat körbevevő kerítésen. Nem tétovázott, haladéktalanul tárcsázta a rendőrség segélyhívó számát.

A bejelentésre több egység érkezett a helyszínre. A Rigó utca és Gombócleső utca felől érkező járőr autó láttán a kerítésen éppen menekülni készülő két férfi visszaugrott a telekre, hogy a másik oldalon oldjon kereket, de elszámították magukat. Innen érkezett ugyanis a járőrök másik csoportja, hiszen számítottak arra, hogy a saroktelken lévő házból több irányból is menekülhetnek a tettesek. A 21 éves zámolyi férfinek és a társaságában lévő 17 éves fehérvárinak esélye sem volt elszaladni, a járőrök elfogták és előállították őket. Kihallgatásuk még tart.

Egy másik besurranás tettesét még keresi a rendőrség. Kedd este egy Budai úti földszinti lakás ajtaján lévő nyitott kisablakon nyúlt be ismeretlen tettes, majd belülről kinyitotta a bejárati ajtót. Az előszobában hagyott táskából pénztárcát, iratokat, készpénzt és bankkártyát vitt el. A pontos lopási kár egyelőre nem ismert. A rendőrség egy korábban kiadott összeállításában a nyitott ajtók-ablakok veszélyeire figyelmeztet!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik