Szórakozás

Majka újabb szívműtéten esett át

A Blikk szerint a legnagyobb titokban műtötték meg Majkát, aki már otthon lábadozik.

A rappernek veleszületett szívritmuszavara miatt egyszer már volt egy katéteres operációja, de – mint a Blikknek elmondta – egy ideje megint súlyosbodtak a rosszullétei, nem volt más választása, mint az újabb műtét.

A városmajori szívközpontba feküdt be, ahol a combján át vezették be a katétereket, majd a szívénél elégették azt a részt, amely a ritmuszavart okozhatja. Majka már otthon lábadozik, naponta tíz gyógyszert kell beszednie.

Az orvosok szigorúan megtiltották az alkohol fogyasztását, de Majkának most nem is lenne kedve inni, mert saját bevallása szerint sincs éppen csúcsformában.

Rosszabbkor nem is jöhetett volna Majkának ez az operáció, hiszen nagyon szaladt a szekere az elmúlt időben. Mint megírtuk, az első magyar közösségi slágerlistán – 7,4 millió kattintással – Majka&Curtis&BLR Belehalok című produkciója volt az első.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik