Szórakozás

Élő adásban szúrták meg és vérzett Ördög Nóra – Fotó

ördög nóra (ördög nóra)
ördög nóra (ördög nóra)

A vércukormérés fontosságáról beszélgettek a Csak csajok vendégei Ördög Nórával. Ennek apropóján a műsorvezető bevállalta a nyilvános vizsgálatot.

Erős Antónia ezúttal is a vércukormérés fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt hangsúlyozta, bár a cukorbetegeknek használ a meleg, ettől függetlenül nyáron még fokozottabban kell ügyelni az ellenőrzésekre. Azt sem titkolta, hogy számára is éppen a nyári hónapok könnyebbek ebben a tekintetben, viszont mint mondta, terhessége alatt a megszokottnál is többször mérte a vércukorszintjét, így minden problémamentesen zajlott.

Ördög Nóra már a műsor elején elmondta, kicsit fél, ugyanis bevállalta, hogy az adásban megszúrják az ujját. Attól tartott, esetleg kiderül, hogy beteg. Szerencsére azonban nem ezt mutatta ki a vizsgálat.

Nóra egyébként hősiesen tűrte a vizsgálatot, amely alatt bizony még a vére is kiserkent. Ennek ellenére azt mondta, semmiféle fájdalmat nem érzett. A mérés eredménye egyébként teljesen normális lett, erről biztosította a stúdióban lévő doktornő is a műsorvezetőt.

Ördög Nóra azt is elmesélte, nem ez az első vércukormérése, korábban is részt vett hasonló vizsgálaton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik