Szórakozás

Válnak Orlando Bloomék?

Újabb álompár válik? Miranda Kerr és Orlando Bloom állítólag komoly párkapcsolati válságban van.

A Victoria’s Secret egykori és jelenlegi Angyalai nemcsak együtt szülnek, de úgy tűnik, együtt is válnak. Heidi Klum után Miranda Kerr is hamarosan szingli anyuka lesz. Legalábbis a hírek szerint tönkrement a házassága Orlando Bloommal. Már egyikük sem hordja a jegygyűrűjét, és elég régóta nem lehetett őket együtt látni. Pedig régen legalább kéthetente készült róluk közös kép, amint fiúkkal sétálgattak.

A kapcsolatukat valószínűleg a sok munka és a külön töltött idő tette tönkre. Miranda a világ egyik legkeresettebb modelljeként szinte hetente másik országban pózol, míg Orlando a forgatások miatt szintén sokat utazik. Közösen gyereket nevelni és életben tartani a szerelem lángját pedig nem lehet tartósan több ezer kilométer távolságból. Korábban egyébként többször szakítottak, mert Miranda nem akarta elkötelezni magát, és teljesen soha nem is adott bele mindent ebbe a kapcsolatba. Sőt már házastársakként szintén több nagy vitájuk volt. Egyrészt Kerr nem hagyott fel a divat jegyében való meztelenkedéssel, másfelől pedig gyerekkori halott szerelme után keresztelte el fiukat.

Az ausztrál bombázó és az angol szépfiú 2007 végén szerettek egymásba. Három évvel később az eljegyzést és az esküvőt is megülték. Tavaly év elején  megszületett egyetlen gyerekük, Flynn Christopher Blanchard Copeland Bloom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik