Szórakozás

Kisebb vagyont érne Muri Enikő pucér képe

muri enikő (muri enikő)
muri enikő (muri enikő)

Az X-Faktor énekesnőjét levetkőztetné az egyik magazin, ráadásul nem kevés pénzt adnának azért, hogy Enikő ledobja a ruháit.

Exkluzív információ jutott a Hír24 birtokába. Megtudtuk, hogy az egyik magazin Muri Enikőre hajt. Azt szeretnék, ha a fiatal sztár meztelenül mutatná meg magát olvasóiknak. A lap egyelőre azért nem szeretné felfedni magát, mert még nem tettek konkrét ajánlatot Enikőnek.

„Napokon belül felvesszük a kapcsolatot Muri Enikővel. Korábban is felmerült már, hogy felkérnénk egy szexi fotózásra, de aztán valami miatt megfeledkeztünk róla. Aztán most megnéztük az új videoklipjét és megbizonyosodtunk arról, rendkívül szexi, jó alakú. Úgy gondoljuk, hogy sokan kíváncsiak lennének rá. Természetesen nekünk azt is néznünk kell, hogy milyen eladást produkálhatnánk vele és hát most azt gondoljuk, érdemes lenne a címlapra tenni” – árulta el a magazin egyik illetékese.

Azt is elmondta, nem kevés pénzt szánnának az X-Faktoros énekesnőre, ha belemenne a vetkőzésbe. Persze a gázsi attól is függ, mit vállalna be Enikő és mit nem. Természetesen az ér a legtöbbet, ha minden lekerül róla. Informátorunk szerint ez akár a milliós nagyságrendet is megközelítheti.

Mint megtudtuk, az őszi lapszámok egyikében jelennének meg a Muri Enikőről készült erotikus képek, ha azt egyáltalán ő bevállalja, mert hát persze még ez sem biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik