Szórakozás

Őrült száguldozók az autópályákon

Két ilyen renitens közlekedővel szemben is intézkedtek az Iváncsai Autópálya Alosztály munkatársai júliusban. Egyikük egy BMW tulajdonosa volt, aki az M8-as autópályán a 100 km/h-s korlátozás hatálya alatt 193 km/h-val közlekedett – vesztére.

Az autópályarendőrök nem sokkal szabályszegésének elkövetése után megállították, és közölték vele, hogy cselekményét egy 200 000 Ft-os közigazgatási bírságcsekkel „jutalmazzák”. A fiatalember – a rendőrök elmondása alapján – rezignáltan vette tudomásul a majd’ negyedmilliós bírság tényét, illetve azt a nyolc, ún. előéleti pontot, melyet neve mellé a nyilvántartásba rögzítettek. A hónap – eddigi – sebességrekordere mégsem ő lett, hanem annak a Mercedes gépkocsinak a vezetője, aki az M6-os autópályán a megengedett 130 km/h helyett 212 km/h-val közlekedett. Ő 90 000 Ft-os büntetésre számíthat.

Fontos megjegyezni, hogy az ilyen extrém gyorshajtások során bekövetkezett baleseteknek a legtöbb esetben tragikus következményei vannak. A gépkocsivezetőkben tudatosulnia kellene, hogy száguldásukkal nem csak a saját, de a többi közlekedő életét is veszélyeztetik! A rendőrség munkatársai bíznak benne, hogy a nyár során nem találkoznak gyakran ilyen kirívó gyorshajtókkal – mondta el a Fehérvár 24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik