Szórakozás

Dinnyetolvajt fogtak a rendőrök

dinnye (dinnye)
dinnye (dinnye)

Egy cecei lakos telefonon késő este tett bejelentést, hogy a helyi gazdák egy dinnyével megrakott, elhagyott Opelt találtak Cecén.

A tettes 474 kilogramm görögdinnyét akart ellopni, de a gépkocsi a cecei dinnyeföldtől pár száz méterre elakadt. A lopási kár 80580 forint, ami így a gépkocsi megtalálása során megtérült. A járőrök a jármű átvizsgálása során megtalálták egy sárbogárdi férfi okmányait.

A rendőrök ezután kimentek a férfi lakására, de ott nem találták, majd a Kereszt utcában észrevették őt, illetve a vele egy társaságban lévő nőt.  A járőrök előállították a 21 éves büntetett előéletű férfit és annak 18 éves élettársát a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit a dinnyelopás kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki, míg barátnője tanúként szerepel az ügyben.

A fiatalembert még egy bűncselekménnyel -, egyedi azonosító jel meghamisításával- meggyanúsították a sárbogárdi nyomozók, ugyanis a birtokában lévő Opelre egy másik gépkocsira kiadott rendszámot szerelt fel.

A férfi vallomásában tagadta a bűncselekményt, és azt mondta, hogy tőle ellopták az autót, ami egyébként kölcsönben volt nála. A rendszámról ő semmit se tud, már így került hozzá. Éppen a rendőrségre tartottak barátnőjével feljelentést tenni, az ellopott gépjármű miatt amikor a rendőrök elfogták.

A 21 éves férfit a rendőrség a kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vette- mondta el a Fehérvár 24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik