Szórakozás

Botrány az elhunyt magyar sztárok miatt

temető (temető, sír)
temető (temető, sír)

Óriási vihart kavart, miután kiderült, hogy Schütz Ila sírja mennyire elhanyagolt állapotban van. De sajnos nem ő az egyetlen művész, akivel ez történik a halála után.

A Blikk megírta, hogy Schütz Ila sírja rettenetes állapotban van, gazos, a fejfa pedig szétrohadt. Pedig a tíz éve elhunyt művésznek vannak örökösei. Az elhunyt híresség egykori kollégáit mélyen felháborítják a történtek. De nemcsak ők tartják botrányosnak a dolgot, hanem civilek is. Sajnos nem csak Schütz Ila sírhelye van ilyen állapotban.

Mint ahogyan arról a Hír24 már beszámolt, Antal Imre síremlékét sem igen látogatják. Az ismert tévés négy éve, 2008 tavaszán hunyt el, ám halálának évfordulóján egyetlen élő rokonán kívül senki nem emlékezett meg róla. Még jó, hogy az óvodai vezetőként dolgozó családtag a gyerekekkel kijár a temetőbe egy-egy évfordulón, mert különben Antal Imre sírja is elhanyagoltabb lenne. A rokon nagyon elkeseredett, jogosan érzi úgy, hogy nem becsülik meg az elhunyt tévés legendát.

Elek Mária maga kereste meg a Hír24-et azzal, szeretnék helyrehozni mindazt, amit mások elmulasztottak Antal Imrével és most már Schütz Ilával kapcsolatban is. A budapesti nő és barátai elhatározták, alapítványt hoznak létre azon művészek tiszteletére, akiknek emlékét hasonlóan elhanyagolják, mint az említett hírességekét.

„Botrányosnak tartjuk, hogy hagyják lerohadni a síremlékeket, nem emlékeznek meg ezekről az emberekről. Mi, művészetkedvelők rengeteget kaptunk tőlük, mégsem törődünk velük úgy, ahogy megérdemelnék. Gyalázat, ami ebben az országban van. A barátaimmal elhatároztuk, hogy alapítványt hozunk létre. Az összegyűjtött pénzből rendbe tennénk az elhanyagolt sírokat és megemlékezéseket szerveznénk, nem csupán Antal Imrének és Schütz Ilának, de egyebek mellett Albert Györgyinek is, akiről szintén mindenki megfeledkezett az utóbbi időben” – mondta Mária.

A nőtől azt is megtudtuk, hogy már szervezik azt a csendes demonstrációt is, mellyel a hasonló dolgokra szeretnék felhívni a figyelmet. Szeretnének a Csepeli és a Farkasréti temetőbe is elmenni, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek az elfeledett sztárokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik