Szórakozás

Suri elrablására készül Tom Cruise?

Hiába lett Katie Holmesé Suri teljes felügyeleti joga, Tom Cruise titkos terveket szövöget, hogy megkaparinthassa lányát.

TomKaték válási paktuma kiköti, hogy Katie Holmes befogja a száját a szcientológiai egyházzal kapcsolatban, a gyerektartáson túl egy fillért sem kér, cserében pedig ő nevelheti lányát, Surit. Tom Cruise viszont láthatja a gyereket előre egyeztetett időpontokban, de semmilyen vallási rendezvényre vagy templomba nem viheti. Ám mindebbe csak ideiglenesen egyezett bele a színész. A válási papírok aláírásával elaltatta Katie gyanakvását, miközben a háttérben már szervezi Suri megkaparintását. Ezzel nemcsak bosszút állna Holmeson a titokban kitervelt válásért, de élete fő célját is beteljesíthetné.

Tommy ugyanis semmit nem akar annál jobban, mint hogy lánya legyen a jövőben az egyház egyik vezetője. Régóta tervezgeti, miként és hogyan csatlakozik majd Suri a felekezethez, és miként mélyül majd el egyre jobban a tanokban. Már minden részletet megálmodott, ám akkor hirtelen jött Katie az ellenérzéseivel és a válással. Vagyis most megtört a hatéves kislány apja által elképzelt életútja. De csak ideiglenesen, mert Tom hajlandó bármit megtenni, hogy az akarata teljesüljön. Emiatt hajlandó feláldozni körülbelül 250 millió dolláros vagyonát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik