Szórakozás

Halálosan megfenyegették Brad Pittet

Kitört a családi viszály, miután Angelina Jolie halálosan megsértődött leendő anyósa melegellenes kirohanása miatt.

Angelina Jolie a focicsapatnyi unoka ellenére is nehezen tudta elfogadtatni magát Brad Pitt anyjával, miután a nő máig jó barátságot ápol Jennifer Anistonnal. Ám az utóbbi időben végre megtalálták a közös hangot. A múlthéten azonban minden megváltozott, miután Jane nyíltlevélben szólította fel a keresztényeket, hogy szavazzanak Barack Obama ellen, hiszen az elnök támogatja a melegek természetellenes házasságát. Mindez pedig erősen ütközik Angie nézeteivel.

Így most Brad életének két legfontosabb asszonya kemény csatában van egymással. A kedélyeket pedig csak a színész tudná lehűteni, de az anyjának nem szokása, a párjának meg nem mer ellentmondani. Így könnyen lehet, hogy végleg eltávolodik egymástól Angelina és Jane, ami nem túl jó előjel a közelgő Brangelina lakodalom előtt. De legalább van még egy közös témája Jon Voight-tal. Jolie apja ugyanis szintén a Barack-ellenes liga tagja.

A netes közösséget viszont még inkább magára haragította Mrs. Pitt. Ezernyi halálos fenyegetést kapott a közösségi site-okon a politikai és egyéb nézetei kinyilatkoztatása után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik