Szórakozás

Majkára vonaglik a magyar

Majka (majka, )
Majka (majka, )

Elkészült az első magyar közösségi slágerlista. Mostantól hivatalosan is mérik a weben fogyasztott hazai zenei tartalmak népszerűségét.

Az első magyar közösségi slágerlistán a tévécsatornák műsoraiból ismert arcok vagy korábbi valóságshow-szereplők állnak az élen. Az év első öt hónapjában feltöltött zenei tartalmak között a legnézettebb – 7,4 millió kattintással – Majka&Curtis&BLR Belehalok című produkciója.

A rap bizonyult a legerősebb műfajnak 2012 első felében, hét, ilyen műfajú videó verekedte be magát a top 10-be. A lista negyedévente frissül a folytatásban – derült ki az alkotók érdekeit képviselő ArtisjusEgyesület sajtóirodájának közleményéből.

Március óta a hazai zenészek, szerzők, alkotók is számíthatnak arra, hogy a YouTube-ra feltöltött alkotásaik után megkapják az őket megillető díjakat. Ez a bevételi forrás egyelőre gyerekcipőben jár, hiszen a legális online szolgáltatásokból származó bevételek a hazai szerzők jövedelmének kevesebb mint 1 százalékát teszik ki – jegyezte meg a tájékoztatás.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Ma közvetlen megbízással mintegy tízezer magyar szerző jogait kezeli. Emellett a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik