A Borat és a Brüno a vígjátékok piacán magasra emelte a mércét, amelyet A diktátor című új alkotással Cohennek most nem sikerült megütnie.
A film alapstruktúrája a diktatúra-demokrácia kettőssége, valamint egy újabb ferde tükröt tartanak az amerikai-arab ellentétek elé. Aladeen Waadeya diktátorát New Yorkba hívják az ENSZ találkozóra, hogy hagyja abba nukleáris fegyvereinek gyártását és számolja fel a diktatúrát az országában (hogy az olajpiacon felszabdalhassák birodalmát). Tamir tanácsos (Sir Ben Kingsley – Viharsziget) Aladeen Admirális Generális tudta nélkül szövetkezik az angolokkal, kínaiakkal és oroszokkal (!), s az olaj megszerzésének reményében elrabolják a diktátort, aki szerencsés megmenekülése után jellegzetes szakálla nélkül kóborol New York utcáin. Belebotlik a demokratikus, szabadságjogokért küzdő „leszbi hobbitba”, Zoeyba, akit Anna Faris személyesít meg (Horrora akadva filmek), s úgy, ahogy kell, beleszeret a nőbe.
A történet egy átlagos sablonba illeszkedik, az erőltetett poénok között pedig csupán csak pár eredeti ötlet bújik meg. Sacha Baron Cohen hozza a tőle megszokott alakítást, de többet nem nyújt ebben a filmben. Zoey karaktere pedig nem elég látványos ahhoz, hogy Anna Faris kibontakozzon a szerepében, de bárkit is említhetnék, mert egy szerep sem eléggé kidolgozott ahhoz, hogy maradandó alakítást nyújthassanak a színészek.
A poénok kissé visszafogottabbak az előző filmekhez képest, de azért egy-két durvább, már-már gyomorforgató jelenet belekerült a filmbe. Az arabokkal szembeni sztereotípiákat kissé elcsépelt módon jelenítik meg, amit mi sem szemléltet jobban, mint az a jelenet, amikor a két arab férfit egy helikopteren ülve az átlag amerikai állampolgár terroristának néz. A legrosszabb rész a filmben a diktátor szerencsés megmenekülése a kivégzés elől, amit annyira bugyuta módon oldottak meg a készítők, hogy szinte már a néző szégyelli magát érte. Az egyetlen igazán fontos jelenet pedig a mozi legvégére marad: Aladeen monológja a demokráciáról, ami pontosan ugyan olyan elfuserált rendszerként van jelen a világban, mint a diktatúra.
Annak ellenére, hogy kicsit gyengécskére sikerült Cohen legújabb produkciója, a könnyed poénokra és iróniára kapható embereknek kötelező darab. Már csak azért is, mert ha már mindenféleképpen pénzt szeretnénk betenni a mozi kasszájába, a jelenlegi felhozatalból ez az egyik legnézhetőbb darab. És végezetül, a legnagyobb kérdésünkre is megkapjuk a választ: „ha nem okoz a másik fél lefejezése örömöt, az már szerelem”.
Zsingor Tünde
