Szórakozás

Halálos betegnek mondják az RTL műsorvezetőjét

jáksó lászló (jáksó lászló)
jáksó lászló (jáksó lászló)

Volt már 10 kilóval több és tízzel kevesebb is Jáksó László. A tévést most sokan halálos betegnek nézik, pedig csak rengeteget dolgozik.

Aggódnak a barátai és ismerősei Jáksó Lászlóért. A televíziós rettenetesen elfoglalt, amit nem csupán párja visel nehezen, de erre a dologra az egészsége is rámehet. A Heti hetes sztárjának szinte nincs ideje enni sem, így az utóbbi időben több, mint tíz kilótól szabadult meg. A fogyás még csak nem is lenne probléma, inkább az a baj, hogy a műsorvezető ezt nem ésszerű diétával és sporttal érte el, hanem a feszített munka hagyott nyomot rajta.

Jáksó László a Storynak elmesélte, volt, amikor csak akkor kapott észbe, hogy egész nap nem evett semmit, amikor már rosszul volt. Hozzátette, a barátai már most azt kérdezik tőle, hogy a rák melyik formájában szenved, hogy így “megszottyadt” az arca.

A televíziós arról is beszélt, hogy sokáig nem küzdött túlsúllyal, gimnazista korában csupán 75 kilót nyomott. Később hízott meg, most pedig 95 kilóról fogyott le 84-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik