Hosszú hetekbe telt mire mindkettőnknek megfelelt az időpont és találkozni tudtunk. Bár bevallom őszintén több éve nagyon jó barátságban vagyunk Esztivel, az interjú estje így is nehezen jött össze. Aztán mikor végre Győr egyik leghangulatosabb éttermében leültünk egy finom ital mellett, összemosolyogtunk, hogy végre találkoztunk. Eszti csak annyit mondott: „Na, akkor beszélgessünk a színházról…”
Évek óta oszlopos tagja vagy a társulatnak. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Győri Nemzeti Színházzal?
Középiskolás koromban diákszínjátszó szakkörre jártam. Egyáltalán nem voltam tehetséges, nem voltak színészi ambícióim, de nagyon szerettem a színházat. A kereskedelmi szakközépiskolába ahol tanultam, annak a 40 éves évfordulójára íródott egy darab és én ebben ügyeltem, vagyis már ott is a háttérmunkákban segédkeztem. Ebben az időszakban jutottam el Pestre, hiszen a szakkört az a Lénárt László tartotta, aki egy fővárosi társulatnál próbált, és én minden helyre elkísértem. Tunyogi István vezette Lőrinci Színpad előadását is megnéztem, és amikor Győrbe jött a társulat megkérdezték, hogy volna-e kedvem közreműködni a darabban. Itt egyszerre voltam asszisztens, súgó és ügyelő, éppen amire szükség volt. Ez volt a Hamupipőke, melyben Horváth Ibolya, Kiss Kati és Janisch Éva is szerepelt. Érdekes, hogy a teátrumban töltött 15 évem ezáltal körbefonódik, hiszen a plakátokon itt is rendezőasszisztensként tüntettek fel. Aztán tovább szövődött a történet, a színház súgója ugyanis babát várt, és én kerültem a helyére.
A több mint egy évtized alatt rengeteg darab mellett szerepel a neved! Szám szerint mennyi előadásról beszélhetünk?
Őszinte leszek: nem tudom! Elrakom és archiválom az újság cikkeket, a műsorfüzeteket, sőt a havi műsorokat is, de a saját bemutatóim számát nem tudom pontosan megmondani. Azt gondolom, ha évadonként 3-4 művel számolunk, akkor ez egy ilyen negyvenes, ötvenes bemutatószám a 15 év alatt.
Volt kedvenc?
Nagyon nehéz kérdéseid vannak! Talán Az ügynök halála Tordy Gézával a főszerepben, ami bár nem a saját darabom volt, de többször be kellett ugranom. Na meg persze A nyomorultak, melynek 2001-ben volt a bemutatója, és amely a színház életében is óriási dolog volt. Súgó voltam, és mivel nem vagyok egy kottaolvasó ember – bár rengeteg szorgalommal próbálom pótolni a hiányosságokat – nem volt egyszerű a feladatom, nagyon sokszor meghallgattam a zenéket, a dallamokat. Nagy kedvencem még A vonatles, melyet Kszel Attila rendezett, neki is nagy álma volt, hogy ez a darab megvalósulhasson.
Hogy válhat valaki súgóvá?
A súgónak nagyon jó ritmusérzékének kell lennie, és rendkívül nagy alázattal kell csinálnia azt, amit csinál. És persze nagyon kell szeretnie a színházat, anélkül ugyanis nem megy. Ezt a szakmát nem tanítják az iskolákban, ezt mindenkinek magának kell elsajátítania. Nekem óriási szerencsém volt, hiszen Vlasics Rita és Horváth Márti mellett tanulhattam.
Bizonyára sok színházszerető olvasónkban felmerül a kérdés, hogy hogyan kell úgy súgni, hogy azt ne hallja a közönség?
Életem első bemutatója a Régi nyár volt, ahol Gyöngyössy Katalin játszotta a primadonna szerepét. Első napomon azt mondta, hogy „Kiscsillagom, a súgó nem súg, hanem ordít”. Nem ennek van nehézsége, egy zenekar mellett ugyanis nem hallani, ha a súgó segíti a színész munkáját. Egyszer egy barátommal elmentünk egy bemutatóra, mint néző, és megkérdeztem az ismerősömet, hogy ő hallotta-e a súgót. Azt mondta, nem! Persze én igen, de nyílván más, ha az ember szakmailag fülel. Egyébként pedig a súgó mutogat, kiabál, mikor, mire van szükség.
Hogyan lettél ismét rendezőasszisztens?
Tavalyi év februárjában adódott egy szituáció, a házon belüli egyeztetések miatt ugyanis Funtek Frigyes darabjára nem volt asszisztens. Akkor rám gondolt a színház vezetősége, és szerencsére nagyon jól alakult a közös munka. Idén másodízben most már a Tótékban is együtt dolgozhattunk, aztán jött a Vörös Pimpernel, ami egy óriási dolog volt, rengeteg szereplővel. Itt már Molnár Lászlóval dolgozhattam. Nagyon nagyra tartom az ő munkáját, és profizmusát, rengeteget tanulok tőle.
A Vörös Pimpernel után pedig most egy újabb musicalen dolgoztok, hiszen nyakunkon a Jekyll & Hyde bemutatója.
Ez egy újabb álom beteljesülése. A történet pedig egészen 2001-ig nyúlik vissza, amikor két kolléganőmmel elmentünk Békéscsabára megnézni a darabot. Az apropója csupán annyi volt, hogy Borbás Erika játszotta az egyik főszerepet, és akkor is, ahogy most Laci volt a másik főszereplő. Nos, nekem Békéscsabán elakadt a szavam, addig semmi ehhez fogható zenés színházi élményem nem volt. A következő találkozásunk aztán ugyan ebben az évben volt, amikor bemutatták A nyomorultakat, és ő énekelte az egyik férfi főszerepet. Hozzá se kell tennem, hogy azonnal megvettem a Jekyll& Hyde CD-t, most pedig ennyi év elteltével itt vagyunk, ugyanennek a musicalnek a küszöbén.
Reggeltől estig a színházról szól az életed. Van időd a magánéletre?
Most tanulom azt, hogy legyen rá idő. Most igyekszem, hogy sok minden más mellett magamra és a családomra is szakítsak elegendő szabadidőt. A magamra szánt időbe egy ideje bekerült a rendszeres pilates. Nem gondoltam volna, hogy az ebben elért kis sikerek mennyi örömöt és energiát adnak.
Hobbi?
Vicces, de nemcsak a Tótékban, hanem otthon is dobozolok. Alapvetően nagyon szeretek kreatívoskodni, és ma már sokan vannak, akik várják, hogy elkészüljenek a munkáim, hiszen ezeket nem magamnak készítem, minden díszdoboz gazdára talál. Nagyon kikapcsol ez a tevékenység! És új „szerelem” a kosárfonás is.
Rengeteg „álmod” teljesült már a szakmai életedben. Van, amit még szeretnél elérni?
Most megyünk a Jekyll & Hyde-al a Szegedi Szabadtéri Játékokra, és én azt gondolom, hogy Magyarországon ebben a szakmában ennél nem kell nagyobb dolog. Voltam lent Szegeden megnézni egy előadást, és egyszerűen az, hogy ott ül 4000 ember, az az érzés leírhatatlan. Nagyon nagy dolog a Győri Nemzeti Színház életében is, hogy ott lehetünk Szegeden …
Ha már álmokról beszélünk, akkor a magánéletben mik a tervek?
Megtalálni az egészséges egyensúlyt, az arany középutat, hogy mindenre legyen időm! Aztán a bemutató után gőzerővel szervezzük a 4. TartALMAS TÁBORT, a már jól összeszokott kis csapatunkkal.
fotó: Tóth Zoltán, Szalay Mona
