Szórakozás

Fű és por

Kábítószerrel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás több férfivel szemben is tegnap.

Egy 38 éves sárbogárdi férfit a fehérvári rendőrök a Hosszúsétatéren vontak ellenőrzés alá tegnap délelőtt, majd a ruházatátvizsgálása során kabátzsebéből egy fehér porral teli papírtasak került elő. Az ellenőrzés alá vont személy a rendőröknek be is vallotta, hogy az kábítószer. A járőrök így őt mintavételre állították elő orvoshoz, majd ezt követően a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. Ott a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószerrel való visszaélés miatt.

A kora esti órákban a bicskei rendőrök intézkedtek három tatabányai fiatallal szemben. Szár, Dózsa György úton állították meg azt a gépkocsit, amivel a férfiak közlekedtek. Amikor az autóban ülő 21, 20 és 19 éves fiatalokat igazoltatták, majd azok ruházatát, illetve a gépkocsit átvizsgálták, több olyan tasak került elő, amiben kábítószergyanús növényi származék volt, illetve a rendőrök egy digitális mérleget is találtak. A fiatalok a járőröknek el is mondták, hogy ők alkalmi drogfogyasztók. Így mindegyiküket mintavételre állították elő a Bicskei Orvosi Ügyeletre, majd onnan lettek átszállítva a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a két idősebbiket gyanúsítottként, míg a legfiatalabb férfit tanúként hallgatták ki a nyomozók. Ezt követően szabadon lettek engedve- tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh- Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik