Szórakozás

Rács mögött a betörőpáros

Több dunaújvárosi betöréssel gyanusítható a két férfi

A rácalmási körzeti megbízott és a fehérvári járőrök közösen fogták el azt a két budapesti férfit a 62-es főúton, akikben egy dunaújvárosi férfi felismerte azokat, akik egy héttel ezelőtt betörtek hozzá Tájékoztatta a Fehérvár2-et Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője. A páros ellen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás, melynek során több dunaújvárosi betöréssel gyanúsították meg a két férfit. A nyomozók azonban a dunaújvárosi betöréseken túl, fehérvári, budapesti és gödöllői betörésekkel is összefüggésbe hozták őket. A két gyanúsítottat a Székesfehérvári Városi Bíróság ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon jelenleg több olyan nyomozás is folyik betörések elkövetése miatt, ahol a tettesek a bejárati ajtók hengerzárait feltörve jutottak be a lakásokba. Volt olyan eset, amikor kísérleti szakban maradt a bűncselekmény, mert az elkövetőket megzavarták. Így volt ez május 31-én is, amikor Dunaújváros, Kossuth Lajos utcában lévő egyik harmadik emeleti lakásba ment be két férfi. A tulajdonos azonban időközben hazaérkezett, és tetten érte az egyik szobájából éppen kifelé tartó két betörőt. Visszatartani nem sikerült neki őket, a helyszínről így a páros elmenekült. A két férfit azonban alaposan megfigyelte, és megjegyezte magának.

Így, amikor múlt héten pénteken Perkátán egy vendéglő előtt meglátta őket, egyből felismerte bennük azt a két személyt, akik a lakásában jártak egy héttel azelőtt. Így tárcsázta is a rendőrség számát, majd az általa észleltekről tájékoztatta a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletét. A sértett – miután elmondta, hogy a két férfi egy sárga színű Honda Civic gépkocsival éppen Fehérvár felé indul a 62-es főúton – az ügyeletes tanácsára követni kezdte az autót. Mindeközben az ügyeletes a főútra irányította a rácalmási körzeti megbízottat, illetve Székesfehérvár irányából a fehérvári járőröket. Az autót így sikerült a rendőröknek megállítaniuk, és a benne ülőket ellenőrzés alá vonni.

A 32 és a 33 éves budapesti férfiakat a sértett egyértelműen felismerte, mint azt a két személyt, akiket a lakásában látott május 31-én.

A rendőrök a két férfi által használt autóban különböző szerszámokat – villáskulcsokat, csavarhúzókat – találtak, illetve különböző ruhadarabokat, késeket, mobiltelefonokat, valamint valutát és többszázezer forintot is. Ezeket a gépkocsival együtt lefoglalták, míg a két férfit előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra.

Ott mind a kettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki a május 31-i betörési kísérlettel kapcsolatban. A fiatalabbik férfit ezen kívül egy május elején történt szintén dunaújvárosi betörés kísérlettel is meggyanúsították a nyomozók. Egy szemtanú ugyanis felismerte benne azt a személyt, aki a betörés idején a helyszínén járt az általa használt Honda Civic-kel.

A fenti betöréseken kívül a dunaújvárosi nyomozók azonban további dunaújvárosi betörésekkel is összefüggésbe hozták őket az elkövetések módszere, illetve jellege alapján. Ugyanúgy, mint egy fehérvári lakásbetöréssel is, ahol a szemtanúk által megadott személyleírás illik egyikükre. Ezen kívül pedig egy gödöllői betörés kapcsán is felmerültek esetleges elkövetőkként. Továbbá a fiatalabbik férfinál tartott házkutatás során előkerült egy olyan navigációs rendszer, amire a BRFK XVII. Kerületi Rendőrkapitánysága adott ki körözést, mert azt egy családi házból lopták el.

A rendőrök mind a két férfit – akik mindegyike többször volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – bűnügyi őrizetbe vették. A 32 éves férfit tavaly októberben bocsátották feltételesen szabadlábra, mely idén novemberben jár le. Bejelentett, állandó munkahellyel egyikük sem rendelkezik. Így a nyomozók kezdeményezték mindkettőjük előzetes letartóztatását, amit ma délelőtt elrendelt a Székesfehérvári Városi Bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik