Szórakozás

Üdítős kupakokból készült óriás tájkép Hódmezővásárhelyen

24.hu
24.hu

2012. 06. 05. 16:14

Csaknem egymillió darab üdítős kupakból készült a mártélyi Tisza-holtágat ábrázoló óriás tájkép kedden Hódmezővásárhelyen.

Walterné Böngyik Terézia, a Zöldkapocs oktatóközpont szakmai vezetője elmondta: a Környezetvédelem Világnapjához kapcsolódó akciót azzal a céllal szervezték meg, hogy fölhívják a figyelmet a környezettudatosság fontosságára, a környezet fokozott védelmére, s szemléltessék, milyen sok hulladék keletkezik.

A helyi óvodákba, iskolákba járó gyerekek tavaly október óta gyűjtötték a kupakokat, és a kezdeményezéshez az önkormányzati intézmények, a kórház és cégek is kapcsolódtak. Az akció során csaknem egymillió üdítős kupak gyűlt össze, mellyel meg lehetne tölteni a hódmezővásárhelyi strand nagymedencéjét – közölte a szervező.

A műanyag kupakokból az akcióban résztvevő 28 oktatási intézmény diákjai egyedülálló, mintegy 600 négyzetméteres kupakmozaikot készítettek, amely a mártélyi Tisza-holtágat ábrázolja. Az iskolások és óvodások egy-egy védett növény- és állatfajt választották ki, és a felkészülés során megismerték az élőlények életmódját és szokásait is. Az egyenként több ezer kupakból álló mozaikok között volt olyan, amely baglyot, harkályt, hódot ábrázolt, de készültek nőszirmot, kamillát és fákat ábrázoló alkotások is.

Üvegkupakok (Üvegkupakok)Forrás: MTI

Az összegyűjtött kéttonnányi műanyaghulladékért kapott összeggel a sérült és hátrányos helyzetű embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány segítik. Az 1995-ben alapított, sérült emberekből álló Nem Adom Fel együttes és a hozzá kapcsolódó jótékonysági szervezet az ország első öko-lakóotthonát szeretné felépíteni Óbudán. A 150 millió forintos beruházással kialakítandó passzívház tíz sérült ember számára biztosítana állandó otthont, és további négy lakó átmeneti elhelyezését lehetne megoldani az épületben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.