Szávay Ági már több mint egy éve nem játszik, ám most úgy tűnik, részt vehet az idei londoni olimpián. A teniszező elmesélte, sajnos az egészségi állapota nem a legjobb, a karrierje is veszélybe kerülhet négy éve szerzett sérülése miatt, amikor is úgynevezett fáradásos törés keletkezett az egyik csigolyájában, amit sokáig szteroidinjekciókkal is kezeltek. Ráadásul nemrégen homloküreg-gyulladással küzdött, majd hetekkel ezelőtt orrsövényműtéten esett át.
Ági elmondta, az orvosok operálni szeretnék, szerintük így nem lehet sportolni, ám ő úgy gondolja, ahogy eddig, most is képes lesz műtét nélkül játszani. A sportoló a felkészülés mellett újabb feladatot is kapott: zsűrizni fog a szépségkirálynő-választáson. Elárulta, számára a kisugárzás a legfontosabb, bár azért az izmos testalkatért is plusz pont jár nála.