Szórakozás

A negyedikről dobtak le egy magyar modellt Floridában

erkélyek (erkély, ablak, )
erkélyek (erkély, ablak, )

A 24 éves nő az erkélyajtót átszakítva több mint 12 métert zuhant az utcára. Sokan azt hitték meghalt, de túlélte.

A csak Melinda néven azonosított magyar lány súlyos sérüléseket szenvedett – írta az esetről beszámoló Blikk. A modell arca szinte felismerhetetlen lett, eltört mindkét keze és a válla, valamint megsérült mindkét lába. Egy szemtanú elmondása szerint Melinda öntudatlanul, mozdulatlanul feküdt a földön, több helyen vér szivárgott a testéből. A szeme nyitva volt, de biztos nem fogta fel, mi történik körülötte. Páran azt hitték, már nincs is életben – idézte a Blikk a szemtanú vallomását.

A modellt régi-új barátja taszította ki a jacksonville-i apartmanház negyedik emeletéről, egy vita után– írta a Blikk. Melinda amerikai ügyvédje a lapnak elmondta: a fiatalok egyszer már lezárták kapcsolatukat, de újra összejöttek, miután a modell másfél hónapja autóbalesetet szenvedett, és összeköltöztek.

A Blikk úgy tudja, hogy Melinda barátja azt vallotta, véletlen baleset vezetett a tragédiához: dulakodtak, miközben elvesztették egyen­súlyukat és mindketten elestek. A nő az újság információi szerint csak homályosan emlékszik a történtekre. Az ügyben a helyi rendőrség vizsgálatot indított. Melinda nem tett feljelentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik