Szórakozás

Holnap eltemethetik végre a magyar sztár édesapját

A közelmúltban tragikus hirtelenséggel veszítette el édesapját L.L. Junior. A zenész nem érti, hogyan halhatott meg 15 perc alatt édesapja, holott korábban azt mondták, nincs életveszélyben.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Junior édesapja hirtelen lett rosszul és mivel komoly aggodalomra okot adó tünetei voltak, így azonnal kórházba vitték. Ott megállapították, hogy a gyomorfekélye vérzik, de megnyugtatták a családot, nem lesz baj, a vérzés elállt.

Ennek ellenére hamarosan átszállították egy másik kórházba, ám ott 15 percen belül elhunyt. A család értetlenül áll a tragédia előtt, számos kérdésre szeretnének választ kapni, többek között arra is, miért vitték át másik kórházba a beteget, ha stabilizálták az állapotát.

Éppen a bizonytalanságok tisztázása miatt kértek végül hatósági boncolást L. L. Junior édesapjának ügyében. A halotti bizonyítványt szerdán kapta kézhez a család. Ebben az áll, hogy a halált a gyomorfekély okozta. A részletes jegyzőkönyvbe azonban egyelőre nem tekinthetett be a zenész, így továbbra is bizonytalan. Abban reménykedik, hogy hamarosan mégis kiderül az igazság.

Azt is elmondta, hogy végre örök nyugalomra helyezhetik édesapját, aki idén töltötte be a 60. életévét.  A temetés pénteken lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik