Szórakozás

Tizennégy évvel fiatalabb párja miatt szépül

Mindent a szépségért és a fiatalságért! – vallja a 48 éves Mercz Mária, aki 14 évvel fiatalabb, vagyis 34 éves szerelme miatt döntött úgy, hogy szeretne szebb, fiatalabb és nőiesebb lenni.

Az egyébként is csinos és mosolygós középkorú nő természetesen maga hozta meg a döntését, hiszen elsősorban jól akarja érezni magát a bőrében. Ha ő boldog és kiegyensúlyozott, a családja is az. Az elmúlt évek alatt azonban sokat fogyott-hízott és egyre nehezebben fogadja el az öregedést, ehhez kellett Lakatos Márk segítsége, akit első lépésként felkeresett.

Marcsi édesanya, van egy 20 éves nagyfia. Boldog párkapcsolatban él a jelenlegi párjával, akit 34 évesen ismert meg, a férfi akkor 20 éves volt. Ma már sokan élnek jóval fiatalabb vagy idősebb társsal, a korkülönbség egyáltalán nem számit kirívónak, hiszen nem attól működik vagy nem működik egy kapcsolat, hogy hány év van a felek között. „Márk ért a nők nyelvén, kicsit pszichológus is, és férfi létére ismeri a női lelket.” – örült Marcsi a találkozásnak. Bálványa Cindy Crawford amerikai topmodell, akire hasonlítani szeretne, de Márk megnyugtatta: nem kell modellé válnia ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében, hiszen úgy szép, ahogy van és saját adottságaiból kell kihozni a maximumot.

Az idő múlásával Marcsi bőre és arca egyre inkább veszített fiatalságából, ami egy természetes folyamat. Az arcával egyáltalán nem elégedett, hiszen a két szemöldök között található úgynevezett haragos ránc túl szigorúvá teszi a tekintetet, a szemhéja, valamint a száj körüli ráncok pedig a koránál jóval öregebbé és fáradtabbá rajzolják arcát. Ezeken a problémákon a plasztikai sebész módosított és megfiatalította a 48 éves nőt. Normál mértékben botox-szal és hialuronsavval ma már csodákat lehet művelni.

Marcsi imád mosolyogni, ahogy fogalmaz „teli szájjal nevetni”, ezért is tartotta fontosnak, hogy a fogait is rendbe hozzák. A további fiatalítás a hajkoronát illette, hiszen az amúgy is szőke nő egy világosabb árnyalattal szépült tovább, ami még inkább kiemelte csillogó sötétbarna szemeit és fiatalos keretet adott arcának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik