Szórakozás

Válik a magyar álompár? Kipakolnak

Felröppent a hír, miszerint szakított Kováts Vera és Baricz Gergő. Az énekes elismerte, hogy kapcsolatuk valóban nehéz fázisban van.

Egyre több elfoglaltsága van az X-Faktor szerelmespárjának Kováts Verának és Baricz Gergőnek. A fiataloknak egyre több felkérésnek kell eleget tenniük, ráadásul Verát még szülei is szigorúan fogják. Így máris felröppent a hír, miszerint Vera és Gergő pontot tettek a kapcsolatuk végére.

„Sokféle hír járja. Az tény, hogy nagyon nehéz most a kapcsolatunkat fenntartani, így, hogy ennyi dolgom van. Vera pedig iskolába jár, de ez még nem jelenti azt, hogy szakítottunk” – nyilatkozta az erdélyi fiú a Fókusznak. Gergő azt azonban elismerte, hogy szerelmük még sosem volt ilyen megpróbáltatásnak kitéve, mint most.

„Persze azért vannak nehézségek. Nekem általában késő este lenne szabadidőm, Vera pedig akkor nem ér rá, hiszen neki másnap suli van. Ráadásul fellépéseim is vannak és nagy erővel dolgozom az albumomon is. Ezért tényleg nagyon kevés idő jut rá” – vallotta meg őszintén az énekes, aki most inkább zenei karrierjére koncentrál.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy azt a lehetőséget, amit kaptam a műsor által, kihasználjam és éljek vele. Tudom, hogy ha nem tennék meg mindent a karrieremért, akkor a jövőbenrosszul érezném magam” – nyilatkozta Baricz Gergő, akinek most karrierje a legfontosabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik