Szórakozás

A rettegés napjai! Így él az RTL sztárjának párja

Plazmára még soha nem tapadtak a lányok ennyire, mint most, hogy a Csillag Születik által népszerű lett. A kiscsillagnak azonban már foglalt a szíve.

Tinilányok tucatjai várják Plazmát a Csillag Születik élő adása után, hogy autogramot kaphassanak. A rapper készségesen állja a lányok ostromát, szinte még a legkínosabb helyzetekben is mosolyog, amikor a lányok erőszakos nyomulásba kezdenek. Bár Plazmát megállás nélkül ostromolják a lányok, őt ez egy cseppet sem hozza lázba.

„Sokkal könnyebb lenne most csajoznom, mint korábban. Én viszont nem foglalkozom ezzel, mert már van barátnőm” – árulta el a nagydumás srác, aki közel három hónapja él párkapcsolatban. „Sajnálom lányok, de van barátnőm. Még a Csillag Születik előtt jöttünk össze és azóta is együtt vagyunk. Persze nem friss a dolog, hiszen korábban már jártunk hét hónapig, de akkor nem működött. Egyfolytában szívtuk egymás vérét” – mondta a kiscsillag, akinek barátnője nehezen viseli a Plazma körül kialakult felhajtást.

„Nagyon félt engem, s úgy lát, mint egy időzített bombát. Azt várja, hogy mikor gondolom meg magam a kapcsolatunkat illetően, pedig ettől nem kell félnie” – nyilatkozta a rapper, aki szerint sokat változott a hozzáállása, mióta újraéledt a szerelmük. „Mindketten sokat változtunk. Én most sokkal komolyabban gondolom a dolgot és felelősségteljesebb is lettem” – árulta el Plazma, aki boldog párkapcsolatban él barátnőjével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik