Szórakozás

Friss! Pár nap múlva elítélhetnek egy újabb RTL-est

Úgy tűnik, hogy május végén befejeződhet végre Dadi Eszter fegyelmi ügye. Az egykori villalakónak ekkor ismét az Ügyvédi Kamara elé kell állnia.

Mint ahogyan arról a Hír24 már beszámolt, VV Eszter ellen fegyelmi eljárást indított az Ügyvédi Kamara. Azt vizsgálják, hogy az ügyvédnő a valóvilágos szereplésével vétett-e az ügyvédektől elvárható viselkedés ellen, szégyent hozott-e a testületre. Bár azt rebesgették, hogy koncepciós per készülődik Dadi Eszter ellen, erről legutóbb az ügyvédnő a Hír24-nek azt mondta, nyoma sem volt ilyesminek a tárgyaláson.

Az ügy már jó ideje húzódik, de most úgy tűnik, hogy néhány héten belül kiderül, Eszter dolgozhat-e továbbra is ügyvédként, vagy sem. A lány bizakodó, úgy véli, hogy maximum megrovásra számíthat.

Ráadásul bármilyen döntést hozzon a testület, az biztos, hogy a híresség nyár végén összeházasodik szerelmével, Imrével.

Eszter a Reflektor magazinban elmondta, egy hónappal ezelőtt kérték meg a kezét, amire ő szívesen igent mondott, ugyanis nagyon szerelmes. Azt sem titkolja, hogy később majd szeretnének gyermeket, azt azonban cáfolta, hogy már várandós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik