Szórakozás

Hírbe hozták és szakított az RTL-es

Muri Enikő elárulta, mi az oka annak, hogy ismét szingli. Kedvesével ugyanis nemrég szakítottak, mert nem működött a kapcsolat.

Futótűzként terjedt a hír miszerint szakított Muri Enikő és kedvese, Posta Viktor. A szerelmesek még a színházban találtak egymásra, s úgy tűnt, a kapcsolat hosszú életű lesz. Ám a románcnak minden előzmény nélkül vége szakadt. A szakítás okairól most először vallott Muri Enikő.

„Megmondom őszintén többször találkoztunk, megpróbáltuk, hogy lehet-e ebből valami. Nem jött össze, de ugyanúgy barátok vagyunk” – árulta el a Fókusznak Muri Enikő, aki továbbra is jó viszonyban van exével. „Ugyanúgy beszélünk, sőt ugyanúgy játszunk a színházban, mint azelőtt. Ő egy olyan kolléga a színpadon, akiben maximálison meg tudok bízni. Fel nem merül bennem, hogy emiatt a „botlás” miatt, nem úgy alakulnak a dolgok kettőnk között, mint ahogy egyébként kellene” – nyilatkozta az X-Faktor felfedezettje, akit még a szakítása előtt hoztak hírbe X-Faktoros társával.

Ám Muri Enikő szerint továbbra sincs semmi a Rocktenorsos Márk és közötte. „Volt egy nagyon jó délutánunk, elmentünk megnézni egy kiállítást, aztán ebédeltünk egyet, majd este megnéztünk egy elég félelmetes filmet. Annyira rémisztő volt a film, hogy megkértem Márkot, hogy elalvás előtt nyugtasson meg. Két órán keresztül beszélgettünk bármi másról, ami nem juttatta eszembe a filmet. Nagyon jó barátok vagyunk, de semmi több. Neki van egy barátnője, akit nagyon szeret. Én továbbra is szingli vagyok, de ha bármikor úgy alakul az életem, nyitott vagyok egy kapcsolatra” – mondta az énekesnő.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik