Szórakozás

Háremet tart a magyar zenész – De mit szól hozzá a barátnője?

Sok férfi álmát éli az utóbbi időben Kozso. A zenész ugyanis hat bombázóval él egy fedél alatt.

Saját házába költöztette zenekarának, a Jukebox Babieznek a hölgytagjait Kozso. Az énekes a hatékonyabb munka érdekében döntött úgy, hogy az otthonát is feláldozza. Joshi Bharat arról faggatta a Szomorú Szamurájt, hogy miért csinált munkásszállót az otthonából, ám Kozso ezt cáfolta, és hozzátette, ő inkább luxuskiképzőtábornak nevezné házát. 

Kozso elmesélte, hogy több szempontból is jót tett a lányoknak –  Janellának, Tiarának, Denise-nek, Shylának, Candynek – az összeköltözés, így például megszűntek a késések, és mindig időben tudtak elindulni, ráadásul szorosabb kötelék alakult ki a nők között.


A zenész nemrégiben a Hír24-nek elmondta  a cicababák között van olyan, akit szinte a nyomorból húzott ki azzal, hogy rátalált. “Megnevezni senkit nem szeretnék, de tény, van, akit szülei rokkant nyugdíjból igyekeztek felnevelni. A castingra sem tudott feljönni vidékről, hiszen a buszjegyre sem volt pénze. Számára talán még létkérdés is a siker, bár mindnyájan mély alázattal dolgoznak, amiért nagyon hálás vagyok nekik” – mesélte Kozso

AJukebox Babiez tagjai az elmúlt hónapokban ének-, tánc-, beszédtechnika-órákat vettek, edzettek, sőt még pszichológus is meglátogatta őket. Kozso barátnője, Keira, aki színtén a csapatban énekel, elmondta, bármilyen különös, egyáltalán nem zavarja, hogy másik öt lány is ott él a házban. A szőke lány leszögezte, egyáltalán nem féltékeny, hiszen kedvese és az énekesnők között csupán szakmai és baráti kapcsolat van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik