Szórakozás

Hittel győzte le a rákot a magyar énekesnő anyja

A Király testvérek édesanyja egy rutinvizsgálaton tudta meg, hogy harmadik stádiumú petefészekrákja van. Hittel győzte le a szörnyű kórt.

Évekkel ezelőtt, amikor petefészekrákot diagnosztizáltak Király Gabinál, a Király testvérek édesanyjánál, szinte nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik meg. „Még kint éltünk, én pedig egy rutinvizsgálaton vettem részt. Az orvos mondta, hogy valami olyat talált, ami aggodalomra adhat okot. Elmentem egy másik orvoshoz is, aki megerősítette a dolgot, és ismertette a diagnózist. Nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik” – mondta Király Gabi, aki egy percig sem adta fel a küzdelmet.

„Miután tudatosult bennem, hogy miről is van szó, nem adtam fel. Hittel próbáltam meg harcolni ellene” – nyilatkozta a Király testvérek édesanyja, aki megjárta a poklok poklát betegsége alatt. Sőt, olyan időszak is volt az életében, amikor a kezelések miatt megritkult a haja, így parókát viselt.

Ám egy percre sem adta fel, s egy fontos döntést is meghozott a teljes felépülés érdekében. „Éreztem, hogy haza kell jönnöm. Húsz évet éltünk kint, jó volt a helyzetünk, de nem éreztem magam otthon. Így inkább hazajöttünk. Én pedig hittem és reméltem, hogy meggyógyulok. Rengeteget számított a családom szeretete és támogatása is” – árulta el Király Gabi, aki legyőzte a halálos kórt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik