Szórakozás

Damu örökre magányos maradhat

Damu Roland ismerősei egyre több dologtól féltik a börtönben lévő színészt. Attól is rettegnek, hogy mindenki elpártol a híresség mellől mire kiszabadul.

Az utóbbi időben azt pletykálják, hogy Damu és menyasszonya szakítottak, így nem lesz olyan nő, aki hazavárná a hírességet egy-egy eltávozáskor, illetve a végső szabaduláskor. A TV2 egykori sorozatsztárjának ismerőse a Hír24-nek elmondta, rettegnek attól, hogy Damu örökre egyedül marad, és egy nő sem akar majd vele élni.

Mindezt arra alapozzák, hogy szerintük a hírességről az utóbbi időszakban sok valótlanságot állítottak, így egy félelmetes embernek tűnik, pedig szerintük egyáltalán nem az. Azzal azonban, hogy nőverőnek kiáltották ki, az ismerősök szerint az utolsó lehetőséget is elvették tőle, hogy szabadulását követően normális párkapcsolatot létesítsen és családja legyen.

„ Attól tartunk, hogy mindebbe Roli is belegondol és emiatt végképp maga alá kerül. Pedig most éppen arra lenne szüksége, hogy tudja, vannak, akik szeretik, kint várnak rá. Nagyon remélem, hogy egyszer megtalálja a boldogságot, mert megérdemli” – mondta a középkorú asszony.

Szemerédi Éva pszichiáter úgy véli, az aggódó hozzátartozók félelme nem alaptalan. A börtönviselt embereknek egyébként is nehéz dolog visszailleszkedniük a társadalomba és párkapcsolatot létesíteni, a színész helyzete pedig különösen nehéz. Őt mindenki ismeri, tudják, miért ítélték el és a nők többsége valóban fél és tart azoktól, akik erőszakos bűncselekményekért ültek. A pszichiáter úgy véli, bizony megeshet, hogy Damu tényleg végleg társ nélkül marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik